Gyönyörű betonkerítés volt a címlapon

Nagyszerű cikk volt a múlt heti újság címlapján. Minden héten bemutatnak egy igazán szép házat, mint követendő példát azok számára, akik építésen törik a fejüket. Ennél a cikknél a betonkerítés volt a leginkább szembetűnő részlet.

Persze a ház is igényesen volt elkészítve, illeszkedett az épített környezetbe, hordozva régies vonásokat is úgy, hogy megfelelt minden modern elvárásnak. Jó térelosztással alakították ki, megtalálhatta benne a helyét a család összes tagja és körülötte szépen gondozott kert volt.

A kert utca felőli oldalán pedig egy hullámos vonalvezetésű elemes betonkerítés húzódott végig. Gyönyörűen illeszkedett a dombos tájba, a készítői ügyesen követték a talaj egyenetlenségeit. Nem látszottak törések a betonkerítés felső vonalában, mégis ugyanolyan magasságban húzódott végig a lejtős utca mentén.

Figyelmesen állították be a tartóoszlopokat függőlegesre, majd a közéjük kerülő mezők felső részét kicsit jobban besüllyesztették a talajba. Ezáltal nem maradt rés a kerítés alatt sem és az íves tetőelemek áthidalták az emelkedést.